Sok évszázados hagyománynak megfelelően
Ezüstpénzeket ajándékozott II. Erzsébet
A sok évszázados hagyománynak megfelelően ezüstpénzeket ajándékozott kiválasztott alattvalóinak nagycsütörtökön a brit uralkodó, aki éppen húsvéthétfőn ünnepli 88. születésnapját.
2014.04.17 19:41MTI
freedigitalphotos.net/James Barker
II. Erzsébet királynőtől ennek megfelelően 88 férfi és 88 nő vehette át az észak-angliai Blackburn székesegyháza előtt a piros és fehér kis tárcákba rejtett érméket. A piros tárcákban egy-egy ötfontos pénzérme lapult, amelyet a 300 éve elhunyt Anna királynő emlékére vertek, és egy 50 pennys érme, amelyet a királyi ház az idei glasgow-i Nemzetközösségi Játékok tiszteletére készíttetett.
A fehér pénztárcákban voltak a tulajdonképpeni nagycsütörtöki ezüstpennyk, 1, 2, 3 és 4 pennys névértékben, oly módon válogatva, hogy összegük éppen kiadja az uralkodó életkorát, vagyis ezekben a tárcákban a szerencsés kiválasztottak 88 pennyt kaptak.
Ezeken a pennyken az uralkodóról 1953-ban, vagyis koronázásának évében készült portré látató. Az Egyesült Királyságban minden papír- és fémpénzen rajta van II. Erzsébet királynő arcképe, de a közforgalomban lévő fizetőeszközökön e portrékat az uralkodó korának haladtával időről időre cserélik.
A nagycsütörtöki pénzosztásnak Angliában hét évszázados hagyománya van. A mindenkori uralkodó ezen a napon eredetileg a szegényeknek osztott alamizsnát, és a ceremóniát a XX. század közepéig mindig Londonban tartották.
Mára azonban az ünnepi gesztus elsődleges céljává a helyi közösségek érdekében kifejtett egyéni munka uralkodói elismerése vált, és II. Erzsébet királynő minden évben más-más várost keres fel, hogy átadja jelképes értékű ajándékait.
Az elismerésre rendszerint 70 év feletti helybéli lakosokat jelölnek ki. A nagycsütörtöki ceremónián jelen volt az uralkodó férje, az idén 93 esztendős Fülöp edinburghi herceg is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


