Gyász
Meghalt Régine Deforges francia bestselleríró
Meghalt csütörtökön Régine Deforges francia bestselleríró, többek közt A kék bicikli című regényfolyam szerzője, ismert feminista. Hetvennyolc éves volt.
2014.04.03 22:47MTI
Fia, Franck Spengler tájékoztatása szerint az írónőt szívroham vitte el, egy párizsi kórházban halt meg. Az 1935-ben Montmorillonban született Régine Deforges a nők szabadságát hirdette, beleértve a szexualitást is. Hozzávetőleg negyven könyvet, köztük erotikus műveket, regényeket, esszéket és antológiákat írt, 1968-ban létrehozta saját kiadóját, ezen a téren ő volt az első nő Franciaországban.
A nagyközönség elsősorban A kék bicikli című sorozatáról ismerte. A széria első kötete az 1980-as évek elején, utolsó, tizedik darabja 2007-ben jelent meg, és összesen több mint 10 millió példányban kelt el.
2000-ben televíziós sorozatot is készítettek a második világháború idején Franciaországban játszódó regényfolyamból, a feldolgozásban Laetitia Casta egykori szupermodell játszotta a főszerepet. 1989 és 1992 Régine Deforges volt az elnöke a francia írószövetségnek (Société des gens de lettres de France, SGDLF), és az írónő tagja volt a rangos Femina-díjat odaítélő zsűrinek is. A testületből azt követően távozott, hogy 2006-ban kizárták Madeleine Chapsalt. Saját rovata volt a L'Humanité című kommunista lapban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


