Egyedülálló Hair bemutató a Coke Club-ban
Hippik a Balaton-parton!
Augusztus 16-án, szombat este különleges programmal kedveskedik látogatóinak a Coke Club: egyedi szereposztásban mutatja be a Hair című musicalt!
2008.08.11 16:46ma.huA ma már klasszikusnak számító zenés darab híven tükrözi a hatvannyolcas amerikai fiatalság életérzését, a hippik, virággyermekek életszemléletét alkalmazta színpadra. A szóban forgó generáció szexuális szabadság melletti lázadása, a vietnámi háború és a társadalmi kötöttségek elleni tiltakozása nem csak mozgalomként, musicalként is világsikert aratott. Bár ma már nincs konkrét politikai aktualitása a témának, a szabadság iránti vágy 50 év távlatából ugyanolyan fontos, mint valaha.
Ehhez jönnek a zseniális dalok, melyet nem csak az idősebbek, hanem a fiatal generációk is jól ismernek. A Sziget Színház produkciójában, Pintér Tibor rendezésében, valamint a Budapest Balett tánckarának közreműködésével bemutatásra kerülő darab ezúttal szokatlan szereposztásban lesz látható. A produkcióban szerepet kap például Miklósa Erika világhírű operaénekes, illetve a Megasztárból ismert Palcsó Tamás is.
A rendkívüli Hair előadás augusztus 16-án, szombat este 9-kor kezdődik a siófoki Nagystrand területén található Coke Club-ban. A belépés ezúttal is ingyenes.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


