Erzsébet, tér
Megnyitott a megújult Design Terminál
A Design Terminál idén a tervek szerint csaknem 300 szakmai rendezvénynek ad otthont. Az intézmény épületének megújulása az Erzsébet-program keretében valósult meg.
2014.03.30 21:30MTI
Vasárnap délelőtt megnyitotta kapuit az Erzsébet téren a megújult Design Terminál, amely egész napos programokkal - többek között dizájnvásárral, szakmai konferenciával és utcai divatbemutatóval - várta az érdeklődőket.
Látogatókból pedig nem volt hiány: a szép idő sokakat kicsábított az Erzsébet térre, ahol vasárnap a Design Terminál mellett az Akvárium Klub és a Fröccsterasz is felújítva, átalakítva nyílt újra. A délelőtt elsősorban a gyerekeké volt: a Design Terminál galériaszintjén játszóház várta őket, az Akvárium Klub szabadtéri részén a Ghymes koncertezett nekik, de volt vásári bábjáték, kézműves foglalkozás, "népi furfangos játékudvar", és Bognár Szilvia is gyerekkoncerttel készült.
A nap folyamán ízelítőt kaphattak az érdeklődők a felújított, kibővített Design Terminál kínálatából is - mondta az MTI-nek Böszörményi-Nagy Gergely főigazgató. Az épület előtti pavilonban, a galériaszinten és a második emeleti teraszon egész napos dizájnvásáron vonultatta fel egyedi munkáit 45 magyar tervező, bemutatják a magyar kreatívipar úttörőiről szóló, Csúcstámadók című könyvet, Kreatív Budapest címmel pedig szakmai konferenciát rendeztek Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója és Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője részvételével.
Délután a Design Terminál épülete előtti sétányon utcai divatbemutatón mutatkoztak be magyar designerek és városi divatmárkák, és felvonultak a Gombold újra! pályázat korábbi döntőseinek leglátványosabb darabjai is. A programokat DJ-k, freestyle-osok és breaktáncosok műsora színesítette.
A hazai kreatívipar "inkubátorházának" szerepét betöltő Design Terminál épületében megújult a második emeleti terasz, kibővült a konferenciaterem, a földszinten pedig a Terminál Étterem és Gastroshop kapott helyet. Egy külső kiállítások és műhelyfoglalkozások rendezésére alkalmas, korszerű mobillétesítménnyel is kiegészült a központ az épülettel szemben lévő parkrészen.
Az immár tíz éve nonprofit szervezetként működő Design Terminál ez év január 1-jétől önálló költségvetési szervvé, kiemelt kormányzati háttérintézménnyé alakult, feladata a kreatívipari ágazatok - az innovatív technológiák, a formatervezés, a divatipar és az urbanisztika - ösztönzése. A Design Terminál idén a tervek szerint csaknem 300 szakmai rendezvénynek ad otthont. Az intézmény épületének megújulása az Erzsébet-program keretében valósult meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06