Már Indonéziában is tabu
Újabb országban tiltották be a Noét
Katar, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek után Indonéziában is betiltották vallási okokra hivatkozva a Russell Crowe főszereplésével Darren Aronofsky rendezésében készült Noé című szuperprodukciót.
2014.03.25 22:45MTI
freedigitalphotos.net
A muzulmán többségű szigetország filmeket cenzúrázó tanácsa alátámasztotta a hatóságok döntését. A filmet azért tiltották be, mert az a helyi sajtó által kedden idézett indoklás szerint szembemegy az iszlám tanításaival és értékeivel.
További ok, hogy az iszlám vallás tiltja a próféták ábrázolását. Joko Anwar filmrendező a Jakarta Globe című lapnak azt mondta, ez olyan intézkedés, amelyet a kormány gyakorta alkalmaz, ha attól tart, hogy egy film forrongást és tiltakozást válthat ki bizonyos csoportok részéről.
A filmben Russell Crowe mellett további két Oscar-díjas színész, Jennifer Connelly és Anthony Hopkins is játszik. Indonéziában, ahol a 240 milliós lakosság 89 százaléka muzulmán, az utóbbi 15 évben erősödött az iszlám radikális ága.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


