Folytatódik az űrsaga
Harminc évvel a jedi visszatérése után...
Harminc évvel A jedi visszatér után veszi fel az űrsaga fonalát a J. J. Abrams rendezésében készülő új Star Wars-epizód.
2014.03.19 09:45MTI
freedigitalphotos.net
A Disney 2012-ben vásárolta meg az űreposzt gyártó Lucasfilmet, és szinte azonnal bejelentette, hogy további három új filmmel gazdagítja a Star Wars-univerzumot.
Bob Iger, a Walt Disney filmvállat főnöke a részvényesek éves találkozóján, kedden az új film szereposztásával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy lesz néhány ismerős arc és egy csapat fiatal is fontos szerephez jut, emellett azt is hozzáfűzte, hogy a nézők megint találkoznak majd R2D2 robottal.
A Star Wars hivatalos honlapja hétfőn közölte, hogy a forgatás májusban kezdődik a Pinewood stúdióban. Korábban fölmerült, hogy Harrison Ford és Carrie Fisher is visszatérhet, és az új filmcsillagok közül az idén Oscar-díjjal elismert Lupita Nyong'o neve is előkerült egy lehetséges szereplőgárdában, de ezeket a találgatásokat egyelőre nem erősítette meg a Disney.
A jedi visszatér az 1977 és 1983 között bemutatott első Star Wars-trilógia utolsó darabja volt. Mivel a később elkészült második trilógia története valójában előzmény, és az epizódok a történet időrendje szerint kaptak számozást, A jedi visszatér a Star Wars VI. rész címen szerepel.
A George Lucas által alkotott hat Star Wars-film összesen 4,4 milliárd dolláros bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból. A Star Wars VII. rész 2015. december 18-án kerül a mozikba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


