Tradíció
Megnyílt a 23. Debreceni Tavaszi Tárlat
Az immár tradícióvá vált, s az idén 23. alkalommal megrendezett tavaszi tárlat azt is mutatja, hogy Debrecennek milyen ereje van a képzőművészetben, a festészetben, a szobrászatban, a grafikában, a fotóművészetben.
2014.03.09 18:45MTI
MTI, archív
Kósa Lajos polgármester szerint elképzelhető, hogy az elkövetkező években koncepciózusabbá teszik a hagyományosan a hajdú-bihari képzőművészeknek bemutatkozási lehetőséget kínáló tárlatot. Jelenleg a művészek által beküldött képeket bírálja el egy szakavatott zsűri.
A változtatás az jelentené, hogy a jövőben pályázati úton, egy kuratórium által meghirdetett koncepció alapján rendezik meg a tárlatot, amely a helyi tavaszi fesztivál egyik fontos nyitórendezvénye.
Füzi László, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek vezetője megnyitójában hangsúlyozta, hogy a tárlat jól jelzi Debrecen képzőművészetének gazdagságát.
Az idei tárlaton 47 művész 75 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők április 6-ig a Kölcsey Központ Bényi Árpád-termében.
A kiállítási anyagot Aknay János Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész, Baky Péter festőművész, Eleőd Ildikó művészettörténész, Kónya Ábel képzőművész, és Pistyur Imre Munkácsy-díjas szobrászművész zsűrizte. A kiállításon átadták a tárlat idei díjait.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját Győrfi Ádám szobrászművész, Debrecen önkormányzatának díját Bogdándy György festőművész, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. díját Varga Tamás fotóművész és Joseph Kadar festőművész, a hajdú-bihari önkormányzat díját Rékasi Attila fotóművész, a Blondex Művészellátó díját Kányási Holb Margit iparművész, a Kreatív Art Művészellátó díját Durucskó Zsolt grafikusművész, a zsűri nívódíját Zimányi Alajos grafikusművész vehette át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


