Garantált borzongás
Két regénnyel rukkol elő idén Stephen King
Két regénnyel is megörvendezteti idén rajongóit Stephen King: a horror műfajának koronázatlan királyaként ünnepelt amerikai író nyáron és ősszel is piacra dob egy-egy új olvasnivalót.
2014.02.15 06:30MTI
A már korábban bejelentett Mr. Mercedes című könyvet, amely King első kalandozása a detektívregények világába, a Revival című kötet követi novemberben. Utóbbiban ismét a horror műfajához nyúl a szerző.
A rajongók a 66 esztendős író hivatalos honlapján értesülhettek az idénre tervezett második könyvről, amelynek főszereplője egy erős kisugárzással bíró lelkész és egy kábítószer problémákkal küzdő piti rockzenész - adta hírül a The Guardian című brit lap internetes oldala.
A 20. század közepén játszódó Revival című horror-regény november 11-én kerül a boltok polcaira az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is, a Scribner, illetve a Hodder & Stoughton kiadók gondozásában. A Mr. Mercedes, amelynek főszereplője egy nyugalmazott rendőr, június elején kerül forgalomba.
King tavaly ősszel a Dr. Sleep című regénnyel, nyáron pedig a Joyland című rövidebb írással örvendeztette meg rajongóit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


