Makó
Idén Gáspár Sándoré a Páger Antal-színészdíj
A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség.
2014.02.09 22:31MTI
Gáspár Sándor kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri - Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája - egyhangúan úgy döntöttek, hogy idén Gáspár Sándor veheti át az elismerést.
Gáspár Sándor Szentesen született 1956-ban és 18 éves koráig élt ott. 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházhoz szerződött. A Katona József Színház alapító tagja volt 1982-ben, 1987 óta pedig szabadfoglalkozású színművész. Színházi bemutatóinak száma meghaladja a kilencvenet.
Első filmszerepét Az erőd című filmben kapta, majd több tucatnyi alkotásban láthatta a filmvásznon a közönség, többek között játszott A falfúróban (1985), a Csók, anyuban (1986), a Csapd le csacsiban (1990), a Roncsfilmben (1992), a Woyzeckben (1993), A miniszter félrelépben (1997), az Üvegtigrisben mindhárom részében (2001, 2006, 2010), a Deltában (2007), A hetedik körben (2008), és az Égi madárban (2011).
Gáspár Sándor a díjátadó előtt elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy annak a gyűrűnek a másolatát kaphatja meg, melyet egykor Páger Antal - az egyik, ha talán nem a legnagyobb magyar színész - viselt egykor.
Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A makói képviselő-testület 2001-ben határozott a díj alapításáról: "Téni bácsi" legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger-család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta, nyolcvanéves korában a Vígszínháztól, abban az esztendőben, amikor Gáspár Sándor a teátrumhoz szerződött.
A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet és Rudolf Péter részesült az elismerésben, tavaly pedig Cserhalmi György vehette át a díjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06