Brick Mansions
Paul Walker utolsó filmjeinek egyike áprilisban kerül a mozikba
Április végén mutatják be Észak-Amerikában és Franciaországban a közelmúltban autóbalesetben elhunyt Paul Walker egyik utolsó munkáját, a Brick Mansions című filmet.
2014.02.07 14:02MTI
MTI
A negyven esztendősen távozott színész a thrillerben fedett zsarut alakít, aki egy bűnbandába épül be, hogy leszerelje annak atombombával fenyegetőző főnökét.
A produkció, amely felett Luc Besson bábáskodott, a 2005-ben vetített B13 - A bűnös negyed című francia film amerikai feldolgozása. Walker 2013. november 30-án szenvedett halálos autóbalesetet Kaliforniában egy Porschéval, amelyet barátja vezetett a megengedett sebességet jócskán túllépve.
A filmsztárt legtöbben a Halálos iramban-sorozatból ismerik, amelyben Vin Diesellel játszott együtt. A széria hetedik epizódjának forgatása már a vége felé közeledett, amikor Walker halála bekövetkezett.
A Universal Pictures filmstúdió decemberben bejelentette, hogy a filmet a korábban tervezett helyett nem 2014 nyarán, hanem 2015 áprilisában mutatják be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


