Vasil Bilak 96 éves volt
Meghalt Csehszlovákia 1968-as megszállásának egyik kezdeményezője
Csütörtökre virradó éjjel, 96 éves korában elhunyt Vasil Bilak, az egykori Csehszlovákia Kommunista Pártjának egyik magas rangú vezetője, egyike azoknak a politikusoknak, akik 1968-ban kezdeményezték az ország megszállását a Varsói Szerződés csapatai által.
2014.02.06 11:32MTI
freedigitalphotos.net
Vasil Bilak Pozsony legelőkelőbb negyedében lévő villájában családjával együtt élt, és otthonában érte a halál - közölte honlapján a pozsonyi Pravda. A kelet-szlovákiai származású politikus egyike volt annak az öt magas rangú csehszlovák kommunista pártfunkcionáriusnak, akik 1968-ban aláírták azt a meghívó levelet, amelynek alapján a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát.
Vasil Bilak 1968-ban Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) központi bizottságának tagja és a szlovák kommunisták pártjának főtitkára volt.
"Országunkban veszélybe került a szocializmus, a jobboldali erők ellenforradalomhoz vezető körülményeket teremtettek...., az ellenforradalom veszélyét Csehszlovákia csak az önök segítségével tudja elhárítani" - állt egyebek mellett a levélben, amelyet 1968-ban az öt csehszlovák pártvezető küldött Moszkvába Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP központi bizottsága egykori főtitkárának.
Ezt követően 1968 augusztus 21-re virradó éjjel Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, derékba törve azt a reformfolyamatot, amelyet ma leginkább a Prágai Tavasz néven ismer a világ. A levelet Bilakon kívül Alois Indra közlekedési miniszter, Drahomír Kolder, Oldrich Svestka és Antonín Kapek írta alá.
Valamennyien a CSKP Központi Bizottságának tagjai voltak, és már jóval korábban meghaltak. Vasil Bilak ellen, nem sokkal az 1989-es rendszerváltás után, 1991-ben vizsgálat, 2005-ben pedig eljárás indult az intervenciót elősegítő levél megírása miatt.
Az eljárást 2011-ben zárták le minden ítélet nélkül, részben amiatt, mert a tanúk ekkor már nem éltek, részben pedig amiatt, mert a legfőbb bizonyítékként szolgáló meghívó levelet, Moszkva, a szlovák hivatalos szervek többszöri kérése ellenére sem adta ki. Vasil Bilakot és társait soha nem ítélték el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


