Tavaly hunyt el a polgárjogi harcos
Nelson Mandela 4 millió dolláros örökséget hagyott hátra
Valamivel több mint 46 millió randra, 4,1 millió dollárra (948,6 millió forintra) becsült örökséget hagyott hátra Nelson Mandela polgárjogi harcos, a Dél-afrikai Köztársaság tavaly decemberben 95 éves korában elhunyt első fekete bőrű elnöke.
2014.02.03 15:46MTI
MTI
Az apartheid rendszer elleni harc emblematikus figurája, aki 27 évet töltött börtönben, családjára, a hazájában kormányon lévő Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) pártra, személyzetének néhány korábbi tagjára, valamint iskolákra hagyta vagyonát, beleértve értékes ingatlanait és jogdíjait hétfőn ismertetett 40 oldalas végrendelete szerint.
A végakarat 2004-ből való, Mandela 2008-ban nyúlt hozzá utoljára. Az örökség egy része három alaphoz kerül, köztük egy családihoz, amelynek feladata lesz gondoskodni Mandela több mint 30 gyerekéről, unokájáról és dédunokájáról.
A családi alapítvány a hírek szerint 1,5 millió dolláros összeghez, valamint jogdíjakhoz jut a hagyatékból. A Nobel-békedíj kitüntetettjének kilenc korábbi munkatársa 50-50 ezer randot, hat oktatási intézmény - köztük olyanok, amelyekbe Mandela járt - pedig egyenként 100 ezer randot kap ösztöndíjakra. Az ANC-hez kerülnek Mandela néhány könyvének jogdíjai.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


