Megelőzendő a kalózkodást
Kínában legálisan elérhető a Sherlock Holmes
Sok országban nem érhetők el a legsikeresebb produkciók, ez pedig az egyik legerősebb mozgatórórugója az online szerzői jogi jogsértéseknek. A BBC ezért megállapodott egy kínai streaming-oldallal egyik sikersorozatuk sugárzásáról.
2014.01.18 02:30HENT
A tartalom várhatóan már órákkal az egyesült királyságbeli bemutatás után elérhető lesz az ázsiai országban, tudósít a torrentfrek.com.
Egy friss, a kínai Nemzeti Szerzői Jogi Hivatal által végzett vizsgálat a QVOD videó platformot és a Baidut, az ország legnagyobb keresőprogramját nevezte meg a legnagyobb szerzőijog-sértőkként 2013-ban. Mindkettőjüket meg is bírságolták szerzői jogi jogsértésért, egyenként 9 millió forintnak megfelelő összegre, ami a kiszabható legnagyobb büntetési tétel volt.
Ezek után azonban érdekes dolog történt. A Sohu Video, egy helyi, 389 millió felhasználóval rendelkező videómegosztó megállapodást kötött az NBC Saturday Night Live című showműsor közvetítéséről. Emellett előkészületben van a The Walking Dead és a Modern Family című sorozatok bemutatására vonatkozó megállapodás is.
Most pedig a BBC döntött úgy, hogy lehetővé teszi a Kínában rendkívül népszerű, Sherlock Holmes kalandjain alapuló sorozat kínai bemutatását, mindössze két órával a hazai sugárzás után.
Már az első epizódot több millióan nézték meg és minden néző eggyel csökkenti annak a csoportnak a számát, akik ennek hiányában jogsértő módon szerezték volna meg a műsort.
Charles Zhang, a Sohu vezérigazgatója így nyilatkozott: "Minél több tartalmat veszünk, annál kevesebb illegális letöltés lesz majd."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


