Álhír a zenekar érkezése
Ne dőlj be, nem jön a Cure az EFOTT-ra
A rajongók közt szélsebesen terjed a hír, miszerint az idei EFOTT egyik világhírű sztárvendége a The Cure zenekar lesz. A főszervező elmondta, mi igaz a hírből.
2014.01.08 12:03ma.hu
Fotó: MTI
Felröppent a hír, hogy az idei EFOTT fellépői között ott lesz a The Cure is. A találgatások és további félreértések elkerülése végett Maszlavér Gábor fesztiváligazgató adott tájékoztatást a ma.hu-nak.
„Örülünk, hogy már januárban felvetődnek olyan húzónevek az idei EFOTT kapcsán, mint a The Cure, és sokakat foglalkoztat, hogy mivel készülünk. Robert Smith zenekarával ugyan nem tárgyalunk, de ahogy a korábbi években, idén is nagyon színes programmal várjuk majd a fesztiválozókat. A legnépszerűbb előadók koncertjeitől kezdve a színházi produkciókon át a sportos megmozdulásokig minden helyet kap az EFOTT-on. Hónapok óta ezen dolgozunk, és februárban egy-két konkrétumot is elárulunk már.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


