Filmörökség
Mary Poppins egyenlő a Ponyvaregénnyel
A Julie Andrews főszereplésével készült Mary Poppins és Quentin Tarantino Ponyvaregény című klasszikusa is az amerikai filmörökség részét képezi szerdától, csakúgy mint a Nem félünk a farkastól, amely Oscar-díjat hozott Elizabeth Taylornak.
2013.12.18 18:50MTIAz amerikai Kongresszusi Könyvtár Nemzeti Filmregisztere a hagyományoknak megfelelően idén is 25 alkotással, a játékfilmek mellett kísérleti, néma- és dokumentumfilmekkel gyarapodott. Utóbbi műfajt képviseli Michael Moore 1989-es alkotása, az autóiparral foglalkozó Roger és én című munka, amelyet a rendező mind a mai napig a szívéhez legközelebb álló művének tart.
Fotó: MTI
A Disney stúdió klasszikusával, a Mary Popinsszal kapcsolatban a kurátorok megjegyezték: véletlen, hogy a film akkor került be a regiszterbe, amikor Emma Thompsonnal a főszerepben bemutatták az 1964-es alkotás születéséről szóló filmet, a Mr. Banks megmentését. A Julie Andrews és Dick Van Dyke fémjelezte Mary Poppins előzőleg már sokszor szerepelt a jelöltek szűkített listáján - mondta a könyvtár filmes örökséggel foglalkozó testületének programkoordinátora.
Az idén beválogatott alkotások 1919 és 2002 között készültek. Néhányukat az utókorra gyakorolt hatásuk miatt választottak ki, ilyen például a Ponyvaregény 1994-ből, amelyet a kurátorok mérföldkőnek neveztek a független film történetében. A régebbi műveknél fennáll a veszélye annak, hogy örökre elvesznek, ezért különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a megóvásukra. A beválogatott némafilmek között szerepel az 1920-ban készült Daughter of Dawn, egy kizárólag komancs és kajova indiánokkal forgatott szerelmi történet, megfűszerezve az őslakos amerikaiak korabeli hagyományaival.
Kiválasztották a Gilda című 1946-os filmet, amely által először került be a regiszterbe Rita Hayworth-film, az 1956-os Tiltott bolygó című sci-fit, amelyben már az űrverseny előtt űrutazóként ábrázolták az embereket, valamint A hét mesterlövész című, szintén klasszikussá vált westernt 1960-ból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


