Folytatódik a tetovált lány története
Meghalt az író, mégis folytatódik a svéd krimi
Új szerző ír folytatást Stieg Larsson Millennium-trilógiájához a 2004-ben szívinfarktusban elhunyt író kiadójának.
2013.12.17 18:25MTI
Stieg Larsson
A Norstedts azt közölte, szerződést írt alá David Lagercrantz-cal, hogy folytassa az újságíró Mikael Blomqvist és a hacker Lisbeth Salander történetét. Az új regény 2015 augusztusában jelenik meg a tervek szerint. A szerző szakkönyvek és regények szerzőjeként egyaránt ismert, idén Zlatan Ibrahimovic futballsztárról jelent meg nagy sikerű kötete.
A tetovált lány-trilógia folytatása teljesen új elemekre épül és semmit sem tartalmaz majd a széria negyedik részének vázlataiból, amelyeket még Stieg Larsson vetett papírra - derült ki Eva Gedin, a kiadó vezetője tájékoztatásából.
"Nagy felelősség folytatni a megkezdett munkát, de Larsson főszereplői megérdemlik, hogy tovább éljenek, csakúgy mint a Pókember és Pán Péter" - mondta az Expressen című svéd lapnak az író.
A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, valamint A kártyavár összedől című könyvéből 50 országban több mint 75 millió példány kelt el, a történetből Hollywoodban és Svédországban is filmfeldolgozás készült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


