Ez már rég nem a Ring of Fire
Új Johnny Cash-lemez, soha nem hallott dalokkal
Az Out Among the Stars című albumon szereplő számokat Billy Sherrill-lel vette fel a 2003-ban elhunyt énekes az 1980-as évek elején.
2013.12.10 18:55MTI
A Columbia Records azonban soha nem adta ki a lemezt, amelynek anyaga aztán eltűnt, miután a cég 1986-ban szakított Johnny Cash-sel. Mint kiderült, az énekes és neje, June Carter Cash tette el a felvételeket.
"Soha nem dobtak ki semmit, mindent megtartottak" - mondta a zenész pár fia, John Carter Cash.
A házaspár valóban annyi minden halmozott fel, hogy az ifjabb Cash és a Legacy Records dokumentátorai csak tavaly bukkantak a dalokra. Az Out Among the Stars 2014. március 25-én jelenik meg.
Az elmúlt másfél évben több projekt is indult a zenész születésének 80., halálának 10. évfordulója alkalmából. A megjelenésre váró albumot Johnny Cash egy magánéletileg és szakmailag is nehéz időszakban készítette. A Columbia összehozta őt Sherill-lel, aki inkább a pop irányába vitte a country zenét, és távol állt tőle Cash függetlenebb világa. Fia szerint az énekes mindig is magát adta. Nem változott meg akkor sem, amikor a műfajban új korszak köszöntött be. "Ez volt a pop country, de apám nem tartozott oda" - fejtegette John Carter Cash, aki szerint ennek ellenére is nagy kincset érnek a szerzemények.
Sherrill és Johnny Cash a country zene hírességeinek csarnokába szintén bevonultatott Hargus "Pig" Robbinsszal és Marty Stuarttal dolgozott együtt a soha meg nem jelent dalokon. Stuart bő harminc év múltán újra rendelkezésre állt, ismét feljátszotta részeit. A megjelenésre váró 12 szám között van egy duett Waylon Jenningsszel és kettő June Carterrel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


