A kormány fedezi a bérleti díjat
Megoldódik az Írószövetség székházgondja
Az elnöki posztra a szervezetet három éve irányító Szentmártoni János volt az egyetlen jelölt, akit 40 igen szavazattal, 2 nem és 1 tartózkodás mellett választották meg további 3 évre az írószövetség élére.
2013.12.08 10:46ma.huJövő márciustól a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza ténylegesen az írók, költők házává válhat. A kormány ugyanis döntött arról, hogy a rendkívüli kormányzati intézkedések keret terhére biztosítja az Írószövetség székháza bérleti díjának fedezetét, így elhárul az akadály Terézváros és az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közötti ingatlancsere-szerződés aláírása elől" - jelentette be Halász János kultúráért felelős államtitkár a Magyar Írószövetség közgyűlésén 2013. december 7-én. A Magyar Írószövetség háromévente tart tisztújító közgyűlést, hogy megválasszák a szövetség elnökét, és átadják az Örökös tagsággal járó okleveleket. Az elnöki posztra a szervezetet három éve irányító Szentmártoni János volt az egyetlen jelölt, akit 40 igen szavazattal, 2 nem és 1 tartózkodás mellett választották meg további 3 évre az írószövetség élére.
Halász János a szövetség elmúlt három évéről szólva kiemelte: az Írószövetség arculatváltása szembetűnő, Szentmártoni Jánosnak fiatal elnökként sikerült nyitnia a fiatalság felé, az Írószövetség szellemi öröksége pedig láthatóbbá, tapinthatóbbá vált.
A kulturális államtitkár felidézett olyan eseményeket és eredményeket, melynek elérésében a kulturális kormányzatnak is része volt. Ilyen az végleg az elsőkötetes költőknek járó Gérecz Attila-díj finanszírozása, az, hogy a tárca 2012-től kezdve az Írószövetség számára a korábbinál kiszámíthatóbb, a költségei nagy részét fedező támogatást nyújt, illetve az a rövidesen megjelenő kormányhatározat, amely lehetővé teszi a Magyar Írószövetség Bajza utcai székháza sorsának megnyugtató rendezését.
Végezetül Halász János reményét fejezte ki abban, hogy a következő három évben folytatódik a Magyar Írószövetség sikersorozata.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06