Nem folytatás
Quentin Taratino következő filmje is western lesz
A Django elszabadul című westernjéért tavaly forgatókönyvírói Oscar-díjjal jutalmazott Quentin Tarantino ismét a vadnyugati műfajjal csalogatja be a nézőket a mozikba.
2013.11.27 11:05MTI
"Erről még nem beszéltem nyilvánosság előtt, de elmondhatom a műfaját: western" - árulta el a forgatókönyvíró-rendező, de rögtön cáfolta, hogy folytatást készítene a Djangóhoz.
Azzal magyarázta a zsánerválasztás, hogy a Django forgatásáról jó emlékei vannak, nagyon megszerette a westerneket, és bele is tanult a műfajba, ezért döntött ismét mellette.
Tarantino napi munkarutinjáról is mesélt Lenónak: a Becstelen Brigantyk előtt reggelenként, nyilvános helyeken dolgozott a forgatókönyveken, aztán éjszaka folytatta. A 2009-es produkció táján azonban változtatott ezen a módszeren, otthon kezdett írni, délelőtt tíztől délután ötig vagy akár hétig, aztán az úszómedencéjében gondolta át a folytatást. A medencében sok ötlet merült fel benne, jegyzeteket is készített változtatásokról, de aztán sohasem valósította meg azokat - mondta.
Beszélgetés közben Tarantino és Leno felidézte azt az 1992-es műsort, amelyben először találkoztak. A rendező szerint "óriási dolog" volt akkoriban, hogy egy ismeretlen rendezőt meghívjanak egy talk show-ba. Leno úgy emlékezett: nagyon felkeltette a kíváncsiságát a videokölcsönzőben dolgozó fiatalember, aki akkor debütált a Kutyaszorítóban rendezőjeként, ezért invitálta meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


