A szegedi Reök-palotában
Keleti Éva fotóművész alkotásaiból nyílt kiállítás
Az elmúlt évtizedek magyar kulturális életének legnagyobb alakjai jelennek meg Keleti Éva fotóművész szegedi kiállításának képein, melyet szombattól láthat a közönség a Reök-palotában.
2013.11.09 22:30MTI
Fotó: MTI
Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója a tárlat megnyitóján felidézte, Keleti Éva fizika-kémia szakos hallgatóként szeretet bele a fotográfiába. Évtizedeken át dolgozott fotóriporterként 1956-ig a Magyar Fotónál, majd utódjánál az MTI Fotónál.
Keleti Éva hihetetlen tudással és tapasztalattal örökítette meg a magyar színház és táncművészet aranykorának pillanatait. Törőcsik Mari, Hofi Géza, Gobbi Hilda, Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán és még számtalan legendás művész látható a képeken nem mindennapi, sokszor szórakoztató, néha megindítóan intim szituációkban.
Az ábrázolt különleges pillanatokról Keleti Évának számtalan megható, érzékletes története van. Látható a kiállításon többek közt az a kép, amely Darvas Ivánról készült akkor, amikor már tudható volt, hogy forradalmi tevékenysége miatt börtönbe zárják. A Timár Józsefet megörökítő fotó azt a kulisszák mögötti pillanatot ábrázolja, mely során az akkor már halálos beteg színész azt próbálgatta, elbírja-e még a kellékbőröndöket. Talán a leghíresebb sorozat Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva közös életébe enged betekintést. Ám a képek egy öröknek hitt, felemésztő szerelem pusztulásáról is árulkodnak.
Fotó: MTI
A bemutatott fotók egyikén Harangozó Gyula is szerepel, a Kossuth-díjas táncművész-koreográfus még gyermekként édesapjával, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar táncművészével gyakorol. Egy másik képen pedig a táncművész balettintézeti évfolyama látható Gál Jenő egy óráján.
A kiállításon nemcsak színészeket, táncprodukciókon készült képeket ismerhet meg a közönség, hanem riportfotókat, költők, írók, rendezők, képzőművészek portréit is. A közel száz alkotást felvonultató, reprezentatív kiállításon ismerős, szeretett arcok köszönnek vissza, a fotók legtöbbje már önmagában legendásnak számít - túl azon, hogy valódi legendák fontos pillanatait örökítette meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


