Emlékezés
James Gandolfini utolsó filmjével indult a pozsonyi filmszemle
James Gandolfini utolsó filmjével, a Nicole Holofcener rendezte Exek és szeretők (Enough said) vetítésével kezdődött meg a 15. pozsonyi nemzetközi filmszemle (IFFBA) szerdán este a Nostalgia moziban.
2013.11.06 23:30Sós Éva
A november 12-ig zajló pozsonyi fesztivál a legnagyobb látogatottságú szlovákiai filmes rendezvény, amelyet az idén a korábbinál szerényebb anyagi körülmények között és részben új helyszíneken rendeznek meg. A filmes seregszemle kiköltözött a multiplex mozikból, a mustra filmjeit négy városi filmszínházban, a Mladost, a Lumiere, a Nostalgia, valamint a nemrégiben megnyitott Film Europe mozikban vetítik.
A fesztivál életműdíját a főként tévéfilmes szerepeiből ismert Eva Krízikovának ítélte oda a szemle zsűrije. A jövőre nyolcvanadik életévét betöltő pozsonyi színésznő a díjat szombaton veheti át. Eva Kríziková neve felkerül a hollywoodi mintára a pozsonyi korzón létrehozott filmes sétányra is.
A kétszeres cannes-i Arany Pálma-díjas dán rendező, Bille August kapja a szemle másik fontos díját, amelyet a nemzetközi filmiparban elért kiemelkedő tevékenységért ítélnek oda. Bille August legutóbbi filmje, az Éjféli gyors Lisszabonba az IFFBA idei kínálatában is szerepel.
A szerényebb anyagi lehetőségek dacára a szemle kínálata az egy évvel korábbihoz képest nem csökkent lényegesen: 96, többségében európai rendező nevéhez fűződő alkotást vetítenek 11 szekcióban. Ezek között három versenykategória van: a nagyjátékfilmeké, a dokumentumfilmeké és a rövidfilmeké.
A szemle egyetlen magyar filmjét, Hegedűs Georgina 13 és fél perc című alkotását versenyen kívül mutatják be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06