Végre megfoghatjuk az alkotásokat
Tapintható homokfestmények
Látássérültek homokképeit állítja ki a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete a budaörsi városháza aulájában hétfőtől négy napon át.
2013.11.02 11:25MTIA tárlat egy több éven át tartó, 22 ezer euró (6,5 millió forint) összköltségvetésű, magyar, szlovén és horvát részvételű uniós program részeként jött létre. Magyarországon a pályázatot 2011-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) írta ki a megváltozott munkaképességű emberek tudásának egymásközti átadására - idézte fel a kiállítás előzményeit Kaszás Zsófia, az egyesület munkatársa.
E cél érdekében a BULÁKE felvette a kapcsolatot a horvát és a szlovén országos látássérült egyesülettel, hogy közösen, munkamegosztásban dolgozhassanak a 2014-ig tartó projekt megvalósításán. A horvát egyesület a sport, a szlovén a művészeteket használta fel a gyengénlátók közti párbeszédre, míg a BULÁKE az iskolások felvilágosítására, szituációs játékok szervezésére helyezte a hangsúlyt.
A hétfőn Budaörsön nyíló kiállítás 22 képét tavasszal a szlovéniai Koperben, nyáron pedig a horvátországi Pulában már megismerhette a közönség - mondta az MTI-nek Kaszás Zsófia.
Megfogalmazása szerint a vakok, illetve gyengénlátók készítette alkotások különlegességét a papírra ragasztott, eltérő fajtájú és szemcséjű homok adja, hiszen így tapinthatóvá válnak a képek.
A budaörsi székhelyű BULÁKE 29 embert foglalkoztat, közülük 25-en megváltozott munkaképességűek, 16-an látássérültek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


