Csütörtökön kezdődik
Német nemzetközi filmfesztivál zsűrijét vezeti Szabó István rendező
Szabó István filmrendező vezeti a 62. Mannheim-Heidelbergi Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijét. Az új tehetségek bemutatására törekvő fesztivál csütörtökön kezdődik, a fődíjért 17 nagyjátékfilm indul.
2013.10.27 22:29MTI
MTI
A két szomszédos Baden-Württemberg tartományi város, Mannheim és Heidelberg közös mustrája az egyik legrégebbi szerzői filmes fesztivál. A versenyprogramba csak olyan filmeket lehet nevezni, amelyeket még nem mutattak be Cannes-ban, Locarnóban, Velencében, illetve a Berlinálén vagy más németországi fesztiválon.
Évente általában ezer alkotást neveznek, és ezek mintegy 5 százalékát mutatják be a nagyjából 60 ezres közönségnek, köztük több ezer szakmabelinek.
A fődíjat, az Év felfedezettje (Newcomer of the Year) elismerést eddig többek között Jim Jarmusch, Lars von Trier és Wim Wenders nyerte el a fesztiválon, amely Michael Kötz igazgató szerint "a hollywoodi generálszósz" helyett ismeretlen rendezőknek nyit teret a bemutatkozáshoz. Az idén 46 produkciót mutatnak be.
Nyolc filmnek a november 10-ig tartó fesztiválon lesz az ősbemutatója, négy alkotást pedig a mannheim-heidelbergi mustrán lehet először látni Európában. A fesztivál rangját jelzi, hogy versenyen kívül bemutatják a Coen-testvérek új alkotását, az Inside Llewyn Davis című filmet is, amely decemberben kerül csak a mozikba.
A fesztivál zsűrijében több magyar filmes volt már, köztük Bódy Gábor, Tarr Béla és Enyedi Ildikó. Az idén az Oscar-díjas Szabó István mellett a nemzetközi zsűri tagja Kirsi Marie Liimatainen finn és Matías Bize chilei rendező.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


