Sztánán avattak Kós Károly mellszobrot
Néhány órára megötszöröződött egy erdélyi település lakossága
Az erdélyi Sztánán vasárnap délben felavatták Kós Károly mellszobrát, Gergley Zoltán szobrászművész alkotását. Az ünnepségen az erdélyi magyar közélet számos kiemelkedő személyisége vett részt.
2013.10.13 14:59MTIKelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Kós Károly örökségének a 21. században is helyet kell teremteni. Az élete jelentős részét Sztánán eltöltő erdélyi építész-író-polihisztor-politikus örökségéből az erdélyi életre ma is kiható transzilván eszmeiséget emelte ki.
Hozzátette, Kós Károly és kortársai munkája később sorsdöntőnek bizonyult az erdélyi magyarság számára. "Az öneszmélés, a társadalmi építkezés, az önszerveződő mozgalmak mindegyike nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi magyarság nem az önfeladást, a menekülést és nem az asszimilációt választotta" - fogalmazott Kelemen Hunor.
Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke erdélyi alkotmánynak nevezte a Kós Károly 1921-ben megfogalmazott Kiáltó szó című röpiratát, amelyben a szerző az erdélyi magyarságot önálló társadalom és az autonómia kiépítésére buzdította. "Ha Erdély más népei a Kiáltó szónak fontos passzusaiban a magyar jelzőt behelyettesítenék a sajátjukkal, a némettel vagy a románnal, nyugodtan a magukénak vallhatnák ők is. Kós Károly azt hirdette, amihez ma is igazodnunk kell: építés, egység, önállóság itt ezen a földön, amelyet úgy hívnak, Erdély" - mutatott rá Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke szerint a Kós Károly "nem a nyers, nehéz erdélyi élet ellenében" lett az egyik legfontosabb erdélyi személyiség, "hanem éppen azáltal, hogy felismerte: ami itt van, jó is, rossz is, az sehol másutt nincsen, és ami itt megteremthető, az másutt még csak meg sem álmodható". Markó Béla a legerdélyibb erdélyi magyarnak titulálta Kós Károlyt.
Az ünnepségen mintegy hatszázan vettek részt az alig 120 lakosú településen. Vasárnap Kós Károly saját tervezésű sztánai házának, a magántulajdonban levő "Varjúvárnak" a kapuit is megnyitották a látogatók előtt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06