Kényeztetik a közönséget
Három hét alatt három premier a Latinovits Színházban
Októberben három hét alatt három premiert láthat a közönség, A kaktusz virága című produkció mellett egy családi előadást R&L, avagy a mágusok birodalma címmel, amely Puskin Ruszlán és Ludmilla című meséjének adaptációja Glinka zenéjének felhasználásával, valamint Max Frisch Játék az életrajzzal című tragikomédiáját.
2013.09.22 00:29MTI
Az évad második felében további három premier szerepel majd. Erich Kästner verseinek dramatizált változatát Varró Dániel fordításában januárban mutatják be Szerelem nélkül élni? címmel, majd Novák Eszter állítja színpadra Moliere Képzelt beteg című darabját, az évad végén pedig Szép Ernő Fiú, leány című művét láthatja a közönség a fiatal Laboda Kornél rendezésében.
A Budaörsi Játékszín névváltoztatásával kapcsolatban Frigyesi András elmondta: a képviselőtestület egyhangúlag, teljes konszenzussal fogadta el, hogy Budaörsi Latinovits Színház legyen az intézmény neve.
Latinovits Zoltán a művészi mércét jelenti, neve az igényesség, a minőségre törekvés szimbóluma - fogalmazott az igazgató, hozzáfűzve, hogy terveik között szerepel egy "szellemidéző" sorozat is, amely - híres szerepeik megidézésével - tisztelgés a régi nagy színészek előtt.
Az intézmény koncepciójáról a Frigyesi András direktor azt mondta, Berzsenyi Bellaagh Ádámmal, a színház új művészeti vezetőjével a műfaji gazdagságra törekednek, "fogyasztható módon, de igényesen".
Mint mondta, a csütörtökön indult és szeptember 28-ig tartó Budaörsi Színházi Napok előadássorozata - melynek keretében látható lesz például Bokor Jutta és Alföldi Róbert, Scherer Péter és Vári Éva - már azt a sokszínűséget tükrözi, amelyet a későbbiekben is hangsúlyosnak tartanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


