Nem lesz sztrájk
Megtartják a Falstaff-premiert
Mindhárom szakszervezet megállapodott az Operaház vezetésével, így az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) visszavonta sztrájkfelhívását.
2013.09.21 15:57MTI
Fotó: MTI
A Falstaff premierjét megtartják szombaton - derül ki az ODFSZ, valamint az Operaház tájékoztatásából.
Az Operaház sajtóirodája az MTI-vel azt közölte, hogy az intézményben működő három érdek-képviseleti szervezet közül kettő - köztük a műszaki dolgozókat, illetve a balett- és zenekari művészeket tömörítő szakszervezet képviselői, akik nem fenyegettek sztrájkkal - már pénteken a kora délutáni órákban aláírták a megállapodást.
Az Operaház a Falstaff esti premierjét "mindenképpen megtartja, miként ez eddig sem volt kétséges" - olvasható a közleményben.
Az ODFSZ ugyancsak sajtóközleményben tudatta, hogy "a munkáltatóval való sajátos, iszapbirkózásnak nevezhető üzenetváltásokat követően" aláírta azt a megállapodást, amelyik ez év december 31-éig az Operaházban, valamint az Erkel színházban tartott előadásokra és főpróbákra vonatkozó juttatásokról szól.
A juttatások mértéke kérésüknek megfelelően nem változott. Az Operaház vállalta, hogy kész fenntartani ez év december 31-ét követően is a megállapodást, amennyiben az erre irányuló tárgyalások eredménnyel zárulnak. Ha viszont a tárgyalások sikertelenek, úgy a hivatkozott megállapodás december 31-ével hatályát veszti.
Mindezt a szakszervezet úgy értékelte, hogy erre a naptári évre a társulati tagok reálkeresetének csökkentését meg tudták akadályozni. Rögzítették ugyanakkor, hogy a kollektív munkaügyi vitában megfogalmazott követeléseiket továbbra is fenntartják, de tekintettel arra, hogy követelésük teljesült, és szakszervezetük számára "az Operaház presztízse - beleértve a mai premiert - legalább annyira fontos, ha nem fontosabb, mint másoknak, akik erről szónokolnak", a sztrájkfelhívásukat visszavonják.Így a Falstaff-premier teljes pompájában megtartható lesz - tették még hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


