A Mária-napi búcsú a cél
Három napon át gyalogolnak a zarándokok
Már tizedszer kelnek útra zarándokok Balatonalmádiból a Szent Imre templomtól pénteken reggel, hogy három napon át gyalogolva, kilencven kilométert megtéve a Balaton-felvidéken, Sümegre érkezzenek a Mária-napi búcsúra.
2013.09.12 08:30MTI
Szabó Tamás, a sümegi zarándoklás kezdeményezője, a Mária Út Egyesület elnöke így fogalmazott: "szükségünk van szép és erős lelki élményekre, főleg pedig arra, hogy Istent keressük. Csodálatos megélni a zarándoklaton az egyenlőséget, az egymásra figyelést, egymás segítését, az egyszerűséget, s ebből könnyű megérteni mi a fontos és mi nem."
A zarándoklaton általában 30-50 zarándok vesz rész. Vasárnap Sümegen a temetőnél a városvezetés és a helyi hívek fogadják őket, majd a Ferences Kegytemplomban 10 órakor szentmise kezdődik, aztán körmenet. Erre az alkalomra Horvátországból 40 zarándok érkezik, s összesen több ezren vesznek részt a hagyományos sümegi Mária-napi búcsún.
A sümegi kegytemplomot Mária csodatévő helyként tartják számon azóta, hogy 1699-ben egy osztrák asszony meggyógyult itt. Vasárnap, a búcsú tiszteletére a püspöki palotát ingyen lehet megtekinteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


