Guinea pigs
Új, kísérleti tankönyv a szakiskolásoknak
Kísérleti közismereti tankönyvből tanulhatnak a szakiskolások. A kiadványt szeptember 2-ig 25 ezer diák kapja meg ingyenesen - közölte az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI).
2013.08.22 14:34MTI
Az OFI közleménye szerint ezzel akár ötezer forintot is megspórolnak a diákok szülei.
Mint írták, a megújított Nemzeti alaptanterv mellett az OFI másik kiemelkedő feladata volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából kidolgozza, majd véglegesítse a szakiskolai közismereti programot. Ennek keretében készült most el az a kísérleti közismereti tankönyv, amelyet minden 9. évfolyamos szakiskolai diák megkap. A tankönyvet felmenő rendszerben vezetik be.
A szakiskolai közismereti program kidolgozása 2011-ben kezdődött. A program nem hagyományos tantárgyi szerkezetben készült, hanem olyan komplex tantárgyakat tartalmaz, amelyekben a hagyományos tantárgyi tartalmak integráltan jelennek meg. Ennek mentén kezdődött el az új kísérleti tankönyv koncepciójának kidolgozása is.
A kommunikációról és magyar nyelvről, a matematikáról, a történelemről és társadalomismeretről, az osztályközösség-építésről, valamint természetismeretről tanulhatnak ebből az egy tankönyvből a diákok.
A közlemény szerint Kaposi József, az OFI főigazgatója könyvbemutatón kiemelte: a tankönyv a szakiskolai tanulók számára érthető nyelvezeten, képekkel, feladatokkal és illusztrációkkal szemléltetve készült, hogy minél könnyebben, gyorsabban elsajátíthassák az általános műveltséghez, a hétköznapi élethez szükséges ismereteket.
Mayer József, az OFI tudományos munkatársa hozzátette, hogy a szakiskolai közismereti program kidolgozásakor több felmérést is készítettek, több mint ezer pedagógust kérdeztek meg tapasztalataikról, és ennek alapján kezdték el a tankönyv összeállítását. A lektorálást az OFI-tól független szakemberek végezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


