Töténelem
Száz résztvevő és ötven előadás a sümegi történelmi konferencián
Ötven előadás hangzik majd el a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület Sümegen csütörtökön kezdődő országos konferenciáján, ahová majdnem száz résztvevőt várnak a szervezők.
2013.08.21 20:32MTI
Végvári napok Sümegen (MTI)
Valuch Péter, az egyesület elnöke az MTI-nek szerdán elmondta: az 1986 óta működő egyesületnek ez a 27. országos konferenciája, amelyet mindig más városban rendeznek meg, idén Sümeg lesz a vendéglátó, a püspöki palota ad helyt a találkozónak.
A Hajnal István Kör a társadalomtörténet magyarországi művelését és népszerűsítését tekinti céljának. Tagjai elsősorban egyetemi és kutatóintézeti történészek, levéltárosok, könyvtárosok, muzeológusok és egyetemi hallgatók, akik szívügyüknek tekintik, hogy hazánk múltját a politikai eseménytörténet szintjénél mélyebben is megismerjük - tette hozzá.
Az országos konferenciák minden évben egy-egy témát járnak körbe, az előadások egy évvel később kiadványban is megjelennek: idén a tavaly Győrben Felekezeti társadalom-felekezeti műveltség témában megrendezett konferencia anyaga jelenik meg - ismertette az elnök.
Tájékoztatása szerint a csütörtökön kezdődő és szombaton záruló konferencián a tudósok, kutatók a testtel kapcsolatos témákat vitatják meg: napirendre kerül a felöltöztetett test, az üzleti célra használt test (prostitúció), a test betegségei és egészsége, a hatósági testkontroll, a katona és a fogoly teste, stb. A felvezető három előadás után hat szekcióban folyik majd az eszmecsere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


