Barátok voltak?
Camus eddig ismeretlen, Sartre-nak írt levele került elő
Egy nemrég előkerült meleg hangú levélből kiderül, hogy a két nagy francia írót és filozófust, Camus-t és Sartre-ot az eddigi feltételezésekkel ellentétben hosszan tartó baráti kapcsolat fűzte össze.
2013.08.10 03:30MTIKapcsolatukba enged bepillantást Albert Camus levele, amelyet Jean-Paul Sartre-nak írt, és amely nemrég egy könyvből véletlenül került elő. A kézzel írott szövegre nem sokkal Camus halála után, egy Sartre által 1966-ban publikált és szerkesztett, mindössze hatvan példányban megjelent kötet egyik példányában találtak rá.
A levélen nincs dátum, a szakértők szerint valószínű, hogy az 1943 és 1948 közötti időszakban keletkezett.
A dokumentumra Hervé és Eva Valentin orléans-i könyvkereskedők találtak rá, amikor Camus-kiállításra készültek a dél-franciaországi Lourmarinben.
A nemrég előkerült levél új megvilágításba helyezi a két férfi kapcsolatát, amelyet eddig feszültségekkel teli és rivalizáló viszonyként tartottak számon.
Ronald Aronson amerikai Sartre-kutató szerint a levél felbukkanása nagy jelentőségű, mert ellentétben áll azzal, amit egyes szerzők eddig írtak, és azt bizonyítja, hogy Camus és Sartre között hosszantartó baráti kapcsolat volt.
A levelet szeptember 3-tól mutatják be a Camus születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon Lourmarinben, a francia Riviérán, ahol élt, és ahol a sírja is található.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


