Kedvencek és kultúrák
Kutyahús-fesztivállal ünneplik a nyári napfordulót Dél-Kínában
Az idén is tömegek gyűltek a dél-kínai Jülin város utcáira pénteken, hogy hódoljanak az ősi szokásnak és kutyahús-fesztivállal ünnepeljék a nyári napfordulót.
2013.06.21 02:08MTI
Kínában a többséget megbotránkoztatja az esemény, de a közvélemény, a civil szervezetek felháborodása és nyomása az idén még nem volt elegendő ahhoz, hogy a Kuanghszi-Csuang autonóm területhez tartozó Jülin kormányzatát, különösen pedig polgárait eltántorítsák a tervüktől.
A jülini utcákon ilyenkor állítólag több ezer kutyát vágnak le az út mentén és fel is dolgozzák őket. Az emberek hozzá a trópusi gyümölcsöt, a licsit fogyasztják, s abban hisznek, hogy ezzel távol tudják tartani maguktól a betegségeket.
Az átlagemberek nem látnak semmi kivetnivalót az ünnepséghez kapcsolódó kutyaevésben, mert mint egyikük-másikuk elmondta, számukra a kutya-, a marha- vagy a disznóhús, egyre megy. A piaci hentes szerint is lehetetlen lenne az ugató négylábúak húsáról a helyieket leszoktatni, mert annyira része már az életüknek.
A hét elején körülbelül húsz állatvédő szervezet, köztük a kisállatok védelmére alakult szövetség külön közleményben hívott fel a fesztivál elhalasztására. Az állatvédők azzal is érveltek, hogy az ellenőrizetlen minőségű kutyahús károsíthatja az egészséget, és azzal is, hogy a rendezvény miatt megnő a kutyalopások száma, a kutyahús feketekereskedelme.
Az állatvédők a helyszínen az állatok levágását "brutális cselekménynek", az ünnepséget "véres karneválnak" nevezték. A tiltakozók szerint a helyiek ünnepe nem tartja tiszteletben az életet, és ellentétes az emberi civilizáció fejlődésével. Úgy vélik, Kínának követnie kellene azt a több mint száz országot és területet, amelyek már betiltották a kisállatok, így a kutyák és macskák étkezési célból történő levágását.
Jülin kormányzatának illetékesei mossák kezeiket, mondván, hogy a rendezvényt nem ők szervezik, hanem a köz; a hivatal sosem avatkozott bele. Az alpolgármester szerint a fesztivál az ott élő milliók kikezdhetetlen hagyománya. Amit tehetnek - mondta Mang Csang-hszüe - az, hogy igyekeznek elejét venni a kutyalopásoknak, megtiltják utcán történő levágásukat és fokozzák a kutyahús minőségi ellenőrzését.
A kelet-kínai Csöcsiang tartományban 2011-ben a 600 éves, hagyományos októberi kutyafaló karnevált sikerült betiltatni, mivel akkor Csianhszi nevű település kormányzatát rendkívül heves - országos - támadások érték, elsősorban az interneten.
A Peking Egyetem szociológia professzora a Hszinhua hírügynökségnek úgy vélte, a társadalom modernizálódásából következő értékkonfliktusról van szó. Mint mondta, hisz abban, hogy a társadalom fejlődésével a kutyahús fogyasztása meg fog szűnni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06