Negyedik felesége készítette
Rekord áron kelt el Mao Ce-tung fotója
A vártnál tízszer magasabb áron kelt el egy Mao Ce-tungot ábrázoló fotó, amelyet negyedik felesége, Csiang Csing, a 20. századi kínai történelem egyik leggyűlöltebb személyisége készített a kínai kommunista vezérről.
2013.05.13 18:57MTI
Fotó: MTI
Hivatalos kínai tájékoztatás szerint a fénykép 340 ezer jüanért (12,5 millió forintnak megfelelő összegért) talált gazdára a Huacsen aukciós ház pekingi licitjén.
Az árverést nagy érdeklődés övezte, kiváltképp azért, mert ritkaságszámba megy, ha a Nyugaton Madame Maónak nevezett Csiang Csing munkái vagy tárgyai kerülnek kalapács alá - emelte ki a China Daily című lap.
Az 1961-ből származó fotó egy rattan székben ülve ábrázolja a Nagy Kormányosként emlegetett politikust. A felvétel a Lushan-hegységben készült, Mao számos alkalommal választotta pihenése helyszínéül a Kína keleti vidékén fekvő hegységet. A kép címe: Mao elvtárs a legragyogóbb Nap a világ népeinek szívében.
Mao 1976-ban bekövetkezett halála - egyben az 1966-ban kezdődött kulturális forradalom vége - után négy évvel Csiang Csinget bíróság elé állították a négyek bandája tagjaként, és a kulturális forradalom idején elkövetett szörnyűségek egyik fő felelőseként halálra ítélték. Büntetését végül életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták.
Csiang Csing 1991. május 14-én - kihasználva az alkalmat, hogy egészségi okból elhagyhatta a börtönt -, 77 éves korában öngyilkosságot követett el.
Kapcsolódó írások:
- Kogart: csemege az analóg fotózás szerelmeseinek
- Szuperszexik és dögösek lettek Kustánczi Lia legújabb fotói
- Képek - Szexi fotósorozat készült Marenec Fruzsiról
- Túl nagy volt a lendület: lebukott a kocsitolvaj
- Felkavaró fotó: nagyon elrontották a mellplasztikáját
- Oláh Tibor fotóművész kiállítása Debrecenben
- Sajtófotó pályázat - a díjazottak listája
- Krokodilokat fotózott, majdnem zsákmány lett + VIDEÓ!
- Facebook-posztos fotóktól az E.ON válogatottig - egy havazás bohózatai
- Köztéren kiállított fotókon az egykori szegedi utca
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


