Megújult a település központja
Lezárult a Tihanyi legenda-projekt
Csaknem 800 millió forintból újult meg Tihany központi része, a Tihanyi legenda-projekt keretében felújították a kálváriát és a település műemléki utcáit, valamint egy újonnan kialakított teret neveztek el Mádl Ferenc volt köztársasági elnökről.
2013.05.02 14:04MTIKontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a csütörtöki ünnepségen kijelentette: Tihany a nemzet kincse, így a település gyarapodásával valamennyi magyar ember gyarapodott.
Hozzátette: ezzel a beruházással olyan feltételeket tud teremteni Tihany, hogy nemcsak gazdag történelmi múltjával, kulturális programjaival, hanem magas színvonalú szolgáltatásaival is ide vonzza a vendégeket itthonról és szerte a világból.
Az államtitkár kiemelte, hogy az állam, az önkormányzat és az Európai Unió összefogásának eredményeként gyarapodott Tihany annak érdekében, hogy még inkább állja a turisztikai versenyt.
Tósoki Imre (Fidesz-KDNP), Tihany polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a pangás hosszú évtizedei után Tihany is megmutatta, hogy képes a 21. századnak megfelelő körülményeket nyújtani lakói és az ide látogatók számára.
A Tihanyi legenda-projektből kiemelte a faluközpontban kialakított új, Mádl Ferencről elnevezett teret, a felújított Borsos Miklós teret és Pisky sétányt, valamint a Visszhang dombon kialakított rendezvényteret. A településközpont megújításához a helyi vállalkozók is csatlakoztak, saját szolgáltatásaik, ingatlanaik fejlesztésével - emelte ki a polgármester.
A Tihanyi legenda-beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. 2010-ben a kormány mintegy 600 millió forintot különített el Tihany számra, a 794 millió forintos projekthez az önkormányzat 194 millió forintot adott.
A projekt egyik célja, hogy a vendégek a központtól távolabb, a falu szélén tegyék le autóikat és gyalog járják körül a nevezetességeket, ezért épült meg 2010 nyarán a temető és a focipálya mellett az új parkoló. A projekt keretében jött létre a Mádl Ferencről elnevezett főtér, amelyet tavaly nyáron Áder János köztársasági elnök avatott fel. Felújították a ciszter apátságot és az Ófalut összekötő Pisky sétány elhanyagolt útvonalát, Magyarország egyik legszebb 20. századi, 1960-ban lerombolt és csak részben újjáépített kálváriáját, az Ófalu műemlék-jellegű utcái pedig új burkolatot kaptak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


