Drámai kalandok - félelmet nem ismerő kalandornő

Carmen Michael: Bohémélet - Egy felejthetetlen év Rio de Janeiróban

33 évesen elege lett Londonból és szállodaipari karrierjét feladva Brazíliába költözött, hogy íróvá váljon.

2008.06.24 13:41Jaffa
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

„29 éves koromra egy igazi travel junkie lettem, aki mindig, mindenhol a napi kulturális adagját kereste. Csak átrohantam az országokon, idegen kultúrákon, de nem foglalkoztam azzal, hogy ugyanazt az elégedettséget érezzem, mint amikor először utaztam. Aztán elkerülhetetlenül, valahol az egyik homogenizált reptéri váróterem és egy másik között, elvesztettem a szabadság értelmét. 

Talán áruvá vált életem legnagyobb szerelme vagy csak egyszerűen túl sok jutott belőle, de egyszerre elfáradtam az utazásban. Nagyon megleptem a barátaimat, amikor otthagytam a jól fizető munkám, motyogtam valamit arról, hogy haza megyek, és másnap elutaztam Rio de Janeiróba. Nem voltak túl nagy elvárásaim. A város pedig magával ragadott, mint az új szerető egy régi románc árnyékában.” 

„A történetem urbánus legendává duzzadt, hősies, drámai kalanddá, amelyben tíz, engem megerőszakolni készülő cowboyjal bántam el egy körömreszelőt használva fegyverül. Sütkéreztem a dicsőségben, számos rajongót tudhattam magaménak, akik félelmet nem ismerő kalandornőt látták bennem, aki ezenkívül még annak a módját is tudja, hogyan kell káprázatosan lebarnulni. Az, hogy megjártam a rodeót, egészen más szintre emelt. Úgyhogy azt hiszem, teljesen természetesen következett, az utazókra jellemző nárcizmus csöpögő légkörében, hogy hamarosan azon kaptam magam, Santa Teresa egyik legelbűvölőbb kastélyában élek.
 
Az épület nem messze a Rio Hostel-től, ugyanabban az utcában állt, ahol a régi, sárga villamosok futnak keresztül Santa Teresa pezsgő bohém negyedének irányába. Nap mint nap elsétáltam itt, amikor ebédelni mentem a rizsre és babra szakosodott vendéglőkbe, amelyek Rio de Janeiro egyszerű konyhai remekeit kínálták. A Casa Amarela volt a legkülönlegesebb ház a Rua Joaquim Martinho mentén, kanárisárga, pompás fehér, csokoládésdoboz-szerű szegélyekkel.”

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.