Fiatal tehetségek a színpadon
Folytatódnak a Crescendo Szalonkoncertek
A sárospataki Crescendo Nyári Akadémia által 2012-ben útjára indított Szalonkoncertek sorozata idén márciusban folytatódik.
2013.03.09 20:29MTIA fiatal tehetségek a Cseh Centrum együttműködésével a kulturális intézet hangversenytermében lépnek fel kedden este. Az együttműködés eredményeként ifjú cseh muzsikusok is bemutatkoznak. A magyar Szkordilisz Emília (oboa) és Tóth Marianna (zongora) mellett kedden fellép Lenka Blahová (cimbalom) és Pavel Koplik (hegedű).
Mindketten bizonyítottak már több nemzetközi versenyen - közölte az MTI-vel Fekete Krisztina pr-menedzser. Műsorukon Johann Sebastian Bach, Carl Philipp Emanuel Bach, Jean-Marie Leclair, Benjamin Godard, Hidas Frigyes, Vavrinecz Béla művei szerepelnek. Lenka Blahová 1989-ban született Csehországban. 2005-2011 Kromerízi Konzervatóriumban tanult. Több nemzetközi verseny győztese, jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.
Pavel Koplik 1984-ben született. 2006-tól a prágai Zeneakadémia hallgatója, 2012-ben szerezte diplomáját.
Számos kamaraegyüttes, például a Cseh Kamarazenekar tagjaként járja a világot. Szkordilisz Emília a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Csánky Emília növendéke. Tóth Marianna jelenleg a Magyar Táncművészeti Főiskola korrepetitora. Tanulmányait a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte.
A Crescendo Nyári Akadémiát szervező Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány 2012 januárja óta rendez Szalonkoncerteket magyar és külföldi kulturális intézetek partnereként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


