Armageddon helyett
Világvége a Planetárium programjában
Világvége 2012?! címmel a Föld pusztulásáról, annak legendájáról és valóságáról tart vetítést december 21-én két időpontban a budapesti Planetárium, a vetítések után csillagászati előadásra várják az érdeklődőket.
2012.12.21 08:45MTIDecember 21-én a maja naptár véget ér, erre a napra sokan globális katasztrófákat jósolnak. Egyesek szerint a teljes Föld elpusztul. A TIT Budapesti Planetárium Világvége 2012?! című vetítésein megpróbál választ adni arra, hogy valóban lesz-e világvége, mit lehet várni ettől a naptól, mi következik a dátum után és hogy valóban egy Nibiru nevű halált osztó égitest tart-e a Föld felé - adta hírül közleményben a Planetárium.
Az intézményben délután 13 órai és 14.30-as kezdettel vetítik a világvégéről szóló filmet, 16 órától pedig Jön a Nibiru! címmel Lőrincz Henrik csillagász előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándék jelzését az intézmény telefonszámán vagy a planetarium@planetarium.hu e-mail címen várják a szervezők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


