Fotó alapján dolgoznak
Márciusra készülhet el az első egészalakos Puskás-szobor
Jövő márciusra készülhet el az első egészalakos Puskás-szobor a világon, a műalkotásnak otthont adó teret az Aranycsapat legendás futballistájáról nevezik el.
2012.11.16 15:04MTIAz egy nappal Puskás Ferenc halálának hatodik évfordulója előtt, pénteken tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az Újbuda Újlak Közösségi Egyesület tíz művész számára meghívásos pályázatot írt ki a szobor elkészítésére A művészeknek egy fotó alapján kell dolgozniuk. A kép Puskást örökíti meg, miközben Szalonikiben gyerekeket tanít "dekázni".
A pályázatokat a szakmai zsűri december közepén bírálja el, az avatást pedig a tervek szerint Puskás Ferenc születésének évfordulója (április 1.) előtt tartanák meg. Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere hangsúlyozta, az önkormányzat egyértelműen támogatta azt az ötletet, hogy a Bécsi út és Dereglye utca által határolt teret Puskásról nevezzék el. Hozzátette: Puskás olyan példakép, akit fiatalok elé kell állítani, kiváló sportoló és nagyszerű ember volt.
"Óbuda nagyon büszke, hogy otthont adhat ennek a szobornak és térnek" - mondta Bús Balázs a sajtótájékoztatón, amelyen megjelent többek között Puskás Ferenc özvegye, Erzsébet asszony is. Szöllősi György, Puskás Ferenc hagyatékának kezelője kiemelte: ez lesz az első egészalakos Puskás-szobor a világon. Hozzátette: Magyarországon Zalaszabaron, a kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában és a felcsúti Puskás Akadémián, míg Spanyolországban a Real Madrid elnökségi tárgyalótermében is található mellszobor.
A tervek szerint a jövőben Athénban, a Panathinaikosz régi stadionjánál (itt edzősködött Puskás), illetve a Real Madrid új edzőközpontjában állítanak szobrot a Száguldó Őrnagyról. Szöllősi elmondta még: a jövő évi Puskás-Suzuki utánpótlás tornán - amely hagyományosan április elsején egy díszvacsorával kezdődik - már a résztvevő csapatokkal - a Real Madriddal, a Panathinaikosszal, a Bp. Honvéddal, a Felcsúttal és a Melbourne-nel - tekinthetik meg az óbudai műalkotást.
Szombaton, Puskás Ferenc halálának hatodik évfordulóján, a kispesti Templom téren álló Nagyboldogasszony templomban - ahol a labdarúgó 1950-ben házasságot kötött - a 18 órától kezdődő szentmisét Puskás Ferenc lelki üdvének ajánlják fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


