86 éves korában
Elhunyt Simor Ottó színművész
Elhunyt csütörtökön, 86 éves korában Simor Ottó Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja.
2012.11.01 18:50MTISimor Ottó 1926-ban Budapesten született. Nagyon fiatalon, 17 évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárva Hajdú-Bihar településeit.
Volt ígéretes, fiatal bonviván Budapesten, Kellér Dezső társulatában, ahol Salamon Béla volt az egyik támogatója, pártfogója. Ő játszotta először 1945 után Edvint a Csárdáskirálynőben, Kellér Dezső átdolgozásában.
Az első igazi sikereket Miskolcon érte el, ahol bonvivánként élvezte az egész város szeretetét. Debrecenbe 1958-ban, Szendrő József, a Csokonai Színház akkori igazgatójának hívására érkezett. A cívis városban kipróbálhatta magát szinte minden műfajban, Bob hercegtől Volponéig, János Vitéztől Liliomfiig.
Az 1980-as évek elején szerződött a "szomszédvárba", s töltött egy tartalmas évtizedet Nyíregyházán, ahol olyan alakítások fűződtek a nevéhez, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művének Turaija, vagy Moliere Úrhatnám polgárának címszerepe. 1991-ben ismét a Csokonai Színházhoz szerződött. Kisebb-nagyobb karakterszerepek után 2008-ban búcsúzott a színpadtól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


