Móra Múzeum
Újabb Munkácsy-művet mutatott be Pákh Imre Szegeden
Egy korábban a szakma előtt is ismeretlen Munkácsy-művet mutatott be Pákh Imre Szegeden a Móra Múzeumban, a Párizs környéki tájat ábrázoló alkotást 1880 és 1885 között festhette a művész.
2012.10.26 21:29MTIA kisméretű tájkép tavasszal bukkant föl egy franciaországi árverésen. Kiderült, hogy Donáth Sándor, a két világháború között Bécsben tevékenykedett sikeres műkereskedő tulajdonában volt. A hagyatékából került fél tucat magyar festménnyel - egy másik Munkácsy-képpel, Rippl-Rónai József és Paál László alkotásaival - együtt egy aukciós házhoz - mondta az amerikai-magyar műgyűjtő.
A festményt egy "szemfüles" kereskedő vásárolta meg, tőle került az alkotás a közelmúltban Pákh Imréhez. A gyűjtő elárulta, hogy a festmény pillanatnyilag a kedvenc Munkácsy-képe, amely üde, könnyed ecsetvonásaival tükrözi a művész nagyságát. A festmény igazi kuriózumnak számít, hiszen a képen - talán nem véletlenül - szerepel Munkácsy Mihály ujjlenyomata is - közölte a gyűjtő. Fogas Ottó múzeumigazgató elmondta, hogy a közgyűjtemény - döntően Pákh Imre gyűjteményéből származó képeket bemutató - Munkácsy-tárlatát december 16-ig láthatja a közönség.
A festő egyik legjelentősebb alkotásának tartott Golgotát azonban csak november 11-ig csodálhatják meg az érdeklődők. Ekkor azonban két újabb alkotás, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt redukciója érkezik Szegedre. A szegedi Móra Múzeumban az Aranyecset - Munkácsy Szegeden című kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz alkotását láthatja a közönség. A bemutatott alkotások között több olyan is szerepel, amelyet korábban még nem láthatott a magyar közönség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:51 Kína újabb hadgyakorlatba kezdett Tajvan közelében
- 8:56 Napos időnk lesz október derekán
- 6:51 Magyar Péter: Magyarország demográfiai katasztrófa felé halad
- 20:08 MÁV: október 15-től BKK-jeggyel szállítható kerékpár a HÉV-vonalak teljes hosszán
- 18:07 Halálra szúrtak egy tizenhat éves fiút Miskolcon
- 16:06 Romániában a gyógyszertárakban maradtak a nukleáris incidens esetére beszerzett jódtabletták
- 14:05 Több új projekt valósul meg fővárosi közösségi költségvetési forrásból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06