A cél a népszerűsítés
Afrikai zenei válogatás exportra
Tizenhét afrikai művész, köztük a csádi Munira Micsala, a szenegáli Takeifa és a dél-afrikai Zahara darabjaiból készült válogatás az afrikai zenének a fekete kontinensen és a világ más részeiben történő népszerűsítésére.
2012.10.07 21:30MTIA nemrégiben készült vagy eddig még kiadatlan 17 művet a dakari székhelyű Afrikai Zene Exportirodájának (BEMA) felhívására jelentkezettek mintegy 120 alkotása közül válogatták ki - mondta el Cécile Rata főigazgató újságíróknak.
A médiának és a szakembereknek szánt ingyen CD a szenegáli állam, valamint több intézmény, így az Európai Unió és a Frankofónia Nemzetközi Szervezete támogatásával készült el.
2008 óta ez a harmadik, BEMA által kiadott lemez. A 2007-ben létrehozott szervezet célja vezetői szerint "az afrikai zene megszervezése és exportálása Afrikába és a világ más részeibe".
A CD öt afrikai térségből származó művészek darabjait tartalmazza, közöttük van a marokkói Tiralin együttes (Észak-Afrika), a szenegáli Takeifa családi énekes együttes (négy fivér és egy nővér, Nyugat-Afrika), a csádi Munira Micsala énekesnő (Közép-Afrika), az ugandai Qwela együttes (Kelet-Afrika) és a dél-afrikai Zahara (Afrika déli része).
A kiválogatott alkotások széles skálán mozognak a hagyományos zenétől a dzsesszig a soulon, a rockon, a hip-hopon és a blueson át. Valamennyi szám meghallgatható a BEMA honlapján: www.le-bema.com.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


