Hat koncertet adott volna
A pánikbeteg George Michael lemondta ausztráliai fellépéseit
Lemondta világkörüli koncertkörútjának ausztráliai állomásait George Michael brit popsztár, mert lelkileg még nem heverte ki tavaly novemberi súlyos tüdőgyulladását, amelybe majdnem belehalt egy bécsi kórházban.
2012.09.30 14:40MTIA 49 éves popsztár a honlapjára feltett közleményben jelentette be vasárnap az ausztráliai fellépések törlését, amelyet azzal indokolt, hogy szorongások gyötrik, és a koncertek helyett inkább aláveti magát a régóta esedékes poszttraumás kezelésnek. Mint írja, hiába küzdött a súlyos betegségét követő lelki megrázkódtatás ellen, amelyre pedig az életét megmentő bécsi orvosok figyelmeztették, teljes nyugalmat és poszttraumás kezelést ajánlva neki.
"Attól tartok, tévedtem, amikor azt hittem, hogy az öröm, amelyet a zenélés és a koncertezés szerez, elég lesz terápiának" - állapította meg az énekes, elismerve, hogy alábecsülte a teljes talpraállás nehézségeit, amikor azt hitte, hogy képes lesz leküzdeni az erős szorongást, amelyben a bécsi kórházból való tavaly decemberi távozás óta szenved.
George Michael azt ígéri rajongóinak, hogy októberi nagy-britanniai fellépései után aláveti végre magát "a régóta esedékes kezelésnek".
Az énekes, aki több mint 100 millió albumot adott el, tavaly augusztusban indult nagy világkörüli turnéra, amelynek során összesen 47 koncertet adott volna; betegsége miatt ezek egy részét már törölnie kellett. Szeptember 10-én, amikor a Párizsi Operában lépett fel egy jótékonysági koncerten, még úgy tűnt, hogy kirobbanó formában van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:31 Felperzselődik Európa
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


