Október 12-14.
Vasútmodell-kiállítást rendeznek Sopronban
Hatodik alkalommal - ezúttal október 12. és 14. között - rendez vasútmodell-kiállítást Sopronban a fővárosi 1-es Villamos Klub.
2012.09.30 08:29MTIAz esemény idén a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központba költözik, miután hat esztendőn át Gyermek és Ifjúsági Központ adott otthont neki - közölték az MTI-vel a szervezők, akik arra számítanak, hogy a korábbi alkalmakhoz hasonlóan nemcsak gyerekek, hanem felnőttek is szép számmal érkeznek a bemutatóra. Tavaly közel háromezer látogatója volt az eseménynek.
A negyven négyzetméternyi terepasztalt - az idei "főszereplő" a Lego lesz - a cég 16 négyzetméternyi, építőelemekből felhúzott városa egészíti ki, a gyerekek pedig elrejtett figuráikat felkutató "kincskeresésen" vehetnek részt. De ki lehet majd próbálni a Thomas vasút kezelését és az éjszakai vonatozást is, a legkisebbek pedig favonatokat rakhatnak össze és szórakozhatnak a játszóházban. Az előző évekhez hasonlóan most is ott lesznek a Nagycenki Múzeumvasút dolgozói, akik eredeti ruhában, sapkában irányítják a kiállítás forgalmát és kezelik a jegyeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


