Tárgyalás a Seuso-kincsek sorsáról
L. Simon László fogadta Zelnik István műgyűjtőt
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtök délután fogadta Zelnik István műgyűjtőt, akivel többek között a Seuso-kincsek lehetséges sorsáról tárgyalt.
2012.09.20 16:31MTIAz államtitkárság által az MTI-hez eljutatott közlemény szerint L. Simon László kérésére hivatalában fogadta az ismert műgyűjtőt, akivel csaknem egyórás tárgyalást folytatott. A megbeszélésen L. Simon László megerősítette, hogy a magyar állam továbbra is a Seuso-kincsek tulajdonosának tekinti magát, azok visszaszerzése érdekében minden törvényes megoldás előtt nyitott.
Zelnik István ígéretet tett arra, hogy a kincsek visszaszerzésére vonatkozó megoldási javaslatát írásos formában is eljuttatja az államtitkárhoz, így a további lépéseket a kormányzat annak ismeretében fontolhatja meg - áll a közleményben. Zelnik István, a nevét viselő budapesti aranymúzeum tulajdonosa augusztus 1-jén jelentette be: megvásárolná a vélhetően Polgárdi közelében előkerült, majd máig ismeretlen módon külföldre juttatott késő római ezüstkincs együttest.
A sok milliárdos befektetéshez a magyar állam jóváhagyása is szükséges, Magyarország ugyanis saját tulajdonának tartja a kincset, noha ezt az igényét az amerikai bíróságon nem sikerült érvényesítenie. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár augusztusban közölte: Zelnik István ajánlatát a kormányzat komolytalannak tartja, ehelyett abban bíznak, hogy a leletegyüttes az elmúlt években elvégzett jelentős tudományos háttérmunka révén kerülhet vissza Magyarországra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


