A Bakáts téren
Ferencvárosi Őszköszöntő Fesztivál
Koncertek, kézműves vásár és gasztronómiai bemutató várja a látogatókat a Ferencvárosi Őszköszöntő Fesztiválon, a IX. kerületi Bakáts téren augusztus 29. és szeptember 2. között.
2012.08.18 10:31MTIAz ebben az esztendőben 220. születésnapját ünneplő Ferencváros fesztiváli forgataggal köszönti a nyári pihenésből hazatérő családokat, az iskolakezdő diákokat és a városrészbe látogató vendégeket - olvasható a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írják, Ferencváros központjában, a Bakáts téren hagyományőrző kézműves vásárral és gasztronómiai hungarikum-bemutatóval köszöntik az ősz kezdetét. A gyerekeket játszóház várja, továbbá céllövölde és körhinta is szórakoztatja a fesztiválozókat. Bemutatkoznak Ferencváros nemzetiségei, színpadra lépnek a városrész ismert lakói.
A fesztiválon táncház, dzsesszkoncertek, kórusok, rockegyüttesek, gyerekeknek szóló zenekarok fellépése és világzenei produkciók követik egymást, valamint a Turay Ida Színház Cigányprímás című operettelőadását is láthatja a közönség. Augusztus 29-én, szerdán a szerb és a roma kisebbségi önkormányzat műsorával várják a közönséget, majd fellép a Papa Jazz Band, a Colombre Band, az Anselmo Crew és a Nemjuci Akusztik.
Csütörtökön a Berka Együttes Táncháza és a Turay Ida Színház Cigányprímás című produkciója várja a nézőket. Pénteken az ukrán kisebbségi önkormányzat műsora, az Alma Együttes, valamint Szikora Robi és az R-Go koncertje szerepel a programban. Szeptember 1-jén, szombaton a szlovák kisebbségi önkormányzat műsora látható és a Benkó Dixieland Band is színpadra lép. Vasárnap délután Rutkai Bori, este pedig Geszti Péter és a Gringo Sztár zárja a programok sorát - áll a szervezők közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


