Ex-Piramis-tagokkal is bővült a szolnoki tábor
Al Di Meolát is dobolnak a Gitármánián
Az egykori Piramis együttes két tagja, Závodi János gitáros és Köves Miklós dobos is csatlakozott az idei szolnoki Gitármánia Tábor oktatói közé; a július 23. és 29. közötti rendezvényen Al Di Meola zenekarának magyar dobosától, Kaszás Pétertől szintén tanulhatnak a résztvevők.
2012.07.15 18:29MTIAz egyhetes táborba eddig 250-en jelezték a részvételüket, a nagy érdeklődés miatt a szervezők július 20-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt - közölte Nagy Szabolcs sajtóreferens az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint az élő, hangszeres zenéről szóló táborba minden 12 évet betöltött személy jelentkezhet, ha kezdő vagy haladó szinten szívesen tanulna Magyarország legjobb könnyűzenészeitől.
A gitárosoknak órát tart például Lukács Peta a Bikini zenekarból és Nagy Ádám, a Roy és Ádám Trió tagja. A basszusgitárosokat Temesi Bertalan, Fehérvári Attila és Kolta Gergő, az énekeseket Magyar Hajnal, a billentyűsöket Cséry Zoltán, Krajczár Péter és Pulius Tamás is oktatja, a dobosok Szendőfi Pétertől, Markó Ádámtól és Csányi Zoltántól leshetnek szakmai trükköket. Mint azt már korábban bejelentették, az ütőhangszeres oktatók között lesz Gulli Briem, a világhírű izlandi dzsessz-funk fúziós zenekar dobosa is.
A Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban számos témakörben lesznek előadások. Az egy hét alatt szórakozásra is lesz lehetőség, hiszen rendhagyó koncerteken bulizhatnak a táborozók. A város Tiszaligetében lévő táborban fellép például az Intim Torna Illegál, az Anti Fitness Club, a Special Providence, a Pribojszki Mátyás Band és a Cherry Bomb.
A táborban a hagyományoknak megfelelően idén is rendeznek tehetségkutatókat több százezer forint értékű ajándékokért. A legjobb diákok hazavihetik például a Marshall 50. születésnapjára készült limitált szériás erősítőt, egy Stratocaster gitárt, egy egyedi festésű basszusgitárt vagy nyerhetnek énekkurzust, mikrofont és más felszereléseket.
A zenekari verseny győztes csapata a díjon felül automatikusan bejut a Hangfoglaló Magyarország 2012 című tehetségkutató sorozat októberi döntőjébe, ahol újabb hangszereket és hangtechnikai eszközöket nyerhet egymillió forint értékben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


