A sport lélektani előnyei
Bemutatták a Sport pszichológiája című könyvet
Bemutatták a Sport pszichológiája című könyvet, amely a sport általános lélektani előnyeivel foglalkozik, de kitér azokra a veszélyekre is, amelyek befolyással bírnak a teljesítményre, az eredményességre.
2012.06.06 18:50MTI A mű segítségével az olvasók képet kaphatnak a lelki folyamatok szerepéről, a sport, a test és a lélek kapcsolatáról. A könyvben neves sportolók - például Szabó Tünde, Kovács Tamás, Gyulay Zsolt, Monspart Sarolta, Pásztory Dóra – szólnak a sport lélektanáról. A szerdai bemutatón részt vett Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős helyettes államtitkára is, aki - ahogyan az Emmi közleményében olvasható - elmondta: az olimpia és a paralimpia közeledtével nap mint nap számos hírt lehet hallani kvótát szerzett sportolókról, azonban arról csak nagyon keveset vagy szinte semmit, hogy mennyi háttérmunka áll a kvalifikáció mögött.
A szerkesztők a könyvet a két éve elhunyt világhírű sporttudós, Frenkl Róbert emlékének ajánlják, akiről felszólalásában az olimpiai bronzérmes, többszörös paralimpiai bajnok helyettes államtitkár is megemlékezett. A bemutatón részt vett többek között Frenkl Róbert özvegye, Frenkl Sylvia és Litavecz Anna, a sportért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetője is, aki Szekeres Pállal együtt társszerzője a könyv "Sportoló fogyatékos vagy fogyatékos sportoló" című fejezetének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


