Kiállítóhely és kilátó egyben
Ismét látogatható a margitszigeti víztorony
Ismét látogatható a margitszigeti víztorony, amely szerdától vetített képzőművészeti és fotótárlatokkal kiállítóhelyként, illetve körpanorámás kilátóként üzemel.
2012.05.02 13:28MTIAz idén 101 éves víztorony pótolhatatlan adottsága a fővárosnak, a Margitsziget jelképe - mondta el az épületet újra megnyitó Tarlós István főpolgármester. Hozzátette, hogy a hazai vasbeton-építészet egyik első emlékének számító víztorony kívülről ugyan felújításra szorul, de fel sem merült a főváros vezetésében, hogy emiatt megváljon az épülettől.
Bán Teodóra, a víztornyot üzemeltető Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a műemlék épületben harmincöt projektort helyeztek el, ezek összesen egy óra időtartamban három kiállítást vetítenek a belső falakra.
A földszinten Kovács Ferenc programozó animációs képei, az első emeleten Mervai Márk margitszigeti és budapesti fotói láthatók, míg a második szinten Jankovics Marcell Az ember tragédiája és Ének a csodaszarvasról című animációs filmjeinek képeit tekintheti meg a közönség. Az erkélyek szintjén, a sziget fái felett 360 fokos kilátás nyílik Budapestre.
Bán Teodóra elmondta, hogy a kiállítások a szezon végéig tekinthetők meg. Mint az ügyvezető megjegyezte, tervei szerint a víztorony felső részén, a víztartály helyén, csaknem 40 méter magasságban a jövőben kávézó üzemel majd, ennek megvalósításához a Szabad Tér Színház várja a látogatók adományait is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


