Befejeződött a 19. századi épület felújítása
Újra megnyitotta kapuit a MűvészetMalom Szentendrén
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg a "Szentendre 1000év+" program keretében megújult, országosan elismert szentendrei MűvészetMalmot.
2012.03.25 16:23ma.huA képpé formált város – a szentendrei festők témái című kiállítás keretén belül nyitotta meg Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Dr. Dietz Ferenc, Szentendre Város polgármestere március 24-én a szentendrei MűvészetMalmot.
Az 1999-ben, Deim Pál festőművész elképzelései alapján létrehozott kiállítóhely az Európai Uniós forrásból megvalósuló „Szentendre belvárosának innovatív, funkcióbővítő rehabilitációja -KMOP-5.2.1/B-2f-2009-0015” projekt keretében számos megújuláson esett át. Az épületegyüttes több eleme szépült meg, megőrizve a művészettörténeti emlékeket. A „Szentendre 1000év+ program” egyik ékköve, az országosan is nagy jelentőségű kiállítóhely, a MűvészetMalom megújult; mely terveink szerint az eddigiekhez is hasonlóan elsősorban helyi, de emellett országos kiállításoknak is helyet ad majd- mondta Dr. Dietz Ferenc, Szentendre Város polgármestere.
Az épület korábban már a nagybányai, a marosvásárhelyi és a kortárs művészek, Aknay János, Deim Pál és Csíkszentmihályi Róbert kiállításainak adott helyet.
A Szentendre belvárosában hamarosan befejeződő, több mint egymilliárd forintos rekonstrukcióknak az egyik legizgalmasabb része a sokak által kedvelt MűvészetMalom új szárnnyal való bővítése és felújítása volt. A korábbi épületrész megmaradt, mert a szakma úgy gondolta, hogy az épület éppen ettől nyeri el egyedi hangulatát. A rekonstrukció keretében a Tourinform Iroda Épülete, a Fő tér 12., a belvárosi Fő tér, valamint a belváros legfőbb közterületei újulnak meg.
A beruházók a Bogdányi utcai nyitott kapualj zárt térré alakításával létrehoztak egy összefüggő előcsarnok-teret, ahol helyet kap többek között a recepció, a múzeumi bolt, a kávéházi fogyasztótér, valamint a társalgó. Az eddigi két épületrészhez az udvarban új szárny is csatlakozik, melynek utcai homlokzata, festett beton lábazatot kapott, az udvari homlokzat nagy része pedig vakolt falfelületeket. Az új épületszárny homlokzati falai teljes magasságban fagyálló, kisméretű tömör téglaburkolattal készültek, a külső falakat pedig vakolatdörzsöléssel ellátott téglafelület borítja.
A munkálatok során külön figyelmet fordítottak a MűvészetMalom udvarának és tetőkertjének felújítására, melyeket gazdagon ültettek be növényekkel. A közel 1000 m2-es kertjelentős felületen, 621 m2-en burkolatot kapott térkő és budakalászi terméskő felhasználásával. A megszokott padok helyett különleges mészkőből készült tömbköveket helyeztek el. A felújítás során fontos szempont volt, hogy az épület belső udvara nyitott legyen a járókelők számára, ezért a kertet és a tetőteraszt is úgy alakították ki, hogy azok megközelíthetőek legyenek az utcáról is.
„Örömmel fogadom, hogy Szentendre városa folyamatosan törekszik a megújulásra és kiemelt figyelmet fordít műemlékeinek megóvására és a történelmi belváros rekonstrukciójára. A MűvészetMalom 19. századi épületének különlegessége és a kortárs képzőművészetben betöltött szerepe miatt méltó arra, hogy akár Közép-Kelet Európa kulturális centruma legyen” – hangsúlyozta a megnyitón Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06