Csak semmi melodráma?
Ibsen és a szatíra: meglepetések a színpadon!
Polgári szalondrámaként, melodramatikus stílusban játszották egykor a Hedda Gabler című darabot, Andrei Serban szerint ugyanakkor Henrik Ibsen társadalmi szatírát írt.
2012.01.19 13:32MTIA bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) és az erdélyi Krónika beszámolt a mű premierjét beharangozó kolozsvári sajtótájékoztatóról. Ibsen drámáját hétfőn mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a csütörtöktől vasárnapig esténként 8 órától tartandó főpróbák pedig a nagyközönség számára is nyitottak.
"Abban az időben, amikor a Hedda Gabler íródott, polgári szalondrámaként játszották, melodramatikus stílusban.
Heddát, a főhősnőt monstrumnak tartotta az akkori közönség, egy női Jágónak. De szerintem nem az" - fejtette ki Serban.
Szerinte Ibsen társadalmi szatírát írt és a rendező mindenkori feladata, hogy ez mindig, minden kor társadalmára érvényes legyen. Ezért a mű mostani olvasata "komikus és tragikus, de nem drámai" - szögezte le, hozzáfűzve: "nem is próbálkoztunk, hogy korabeli kontextusában vigyük színre a darabot, hiszen egy előadásnak minden esetben a jelen pillanatot kell tükröznie".
Serban a főszereplő Heddát nem áldozatként vagy szörnyetegként szeretné bemutatni, ahogyan az a hagyományos értelmezésekben megjelenik. A főhőst alakító Kézdi Imola hangsúlyozta: az eddig látott erős Heddák helyett egy depresszív nőt ismerhetnek meg a nézők.
A rendező kifejtette: mindig nehezen érthető darabokat visz színre, így ő maga is sokat tanul a próbák alatt, általában pedig a premieren sejti meg az adott mű üzenetét. Visky András, a színház művészeti igazgatója kiemelte: a Hedda Gabler című drámát ismerőket meglepetés fogja érni a mostani színpadi változat megtekintésekor, ezzel kapcsolatban azonban nem árult el többet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


