Csatlakoztak a tiltakozókhoz
Több osztrák írónak sem tetszik Csurka és Dörner kinevezése
Két osztrák írószervezet csatlakozott a Csurka István és Dörner György kinevezése miatt tiltakozókhoz egy keddi bécsi közlemény szerint.
2011.10.11 14:10MTIAz Osztrák Írók Érdekközösségét (IG Autorinnen Autoren) és a Grazi Írók Közgyűlését (Grazer Autorinnen Autorenversammlung) nagy aggodalommal tölti el, hogy Budapest városa az Új Színház vezetését a - megfogalmazásuk szerint - "szélsőjobboldali és antiszemita" Csurka Istvánnak és a "hasonlóan gondolkodó", magát nemzeti radikálisnak nevező Dörner Györgynek adta át. Az aláíró szervezetek kijelentették, hogy csatlakoznak a kinevezések ellen tiltakozó művészekhez.
Az Osztrák Írók Érdekközösségét 1971-ben alapították. A honlapján olvasható tájékozató szerint hetven tagszervezetének összesen háromezer-ötszáz szerző a tagja.
A Főpolgármesteri Hivatal a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázat alapján Dörner György színművészt nevezi ki Tarlós István a teátrum új vezetőjévé. Dörner György, aki vele együtt pályázott, intendánsként dolgozik majd az intézményben.
A döntés ellen tiltakozott kilenc fővárosi színházigazgató, a Magyar Színházi Társaság, a Mazsihisz, az LMP és az MSZP. A Magyar Színházi Társaság nehezményezte, hogy a főpolgármester annak ellenére döntött Dörner György mellett, hogy a szakmai bizottság 6:2 arányban a másik pályázót, a színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


